A mindennapok eredményei...


Azon szerencsések közé tartozom, akinek a mindennapi tevékenysége többnyire nem teher, inkább szórakozás. A számítástechnika nyújtotta élményt sajnos későn ismertem meg ahhoz, hogy a jövőmet rá építsem, de arra hogy a gyerekeim érdeklődését meghatározza éppen elég volt.
Mire egyáltalán felismerhettem, megtapasztalhattam a lehetőségeket, addigra már a nappali képzéshez úm. túlkoros voltam, így csak a szervezett esti, ill. hétvégi képzésre és az autodidakta ismeretszerzésre maradt idő (inkább szabadidő).
Ennek eredménye, hogy 2000 óta az oktatásban hasznosíthattam a megtanultakat. A felnőtt képzésben ECDL
tanfolyamokat  vezettem. A HTML alapú weblap építésében igen komoly tapasztalatokat szereztem. Ebben nagyon nagy segítségemre volt, Terpecz Gábor a Kandő Főiskola tanára, és nem utolsó sorban az "Oktatóvideók" készítője Kovács Bence, akinek portálján az általa készített nagyon komoly, kiváló multimédiás oktatóanyagok találhatók.
Ahogy fentebb jeleztem a fiúk érdeklődését is jelentősen befolyásolta a számítástechnika megjelenése az életemben. Szerencsére az Ő életükben már a jövőjük tervezésében is nagy szerep jutott az informatikának, számítástechnikának. Péter egy bank informatikai rendszerének működtetésében vállal jelentős szerepet. Gábor pedig az AutoCAD, ArchiCAD alapos ismerője lévén, az építészeti - és belsőépítészeti tervezésben igyekszik kamatoztatni tudását. Ez az oldal ezeket a mindennapi eredményeket próbálja bemutatni, megmutatni. Lássuk előbb a fiúkat...
 


              

               

Péter banki tevékenysége természetesen nem publikus, így a tanulmányai és hobbyja révén, a szerintem igen magas szinten lévő fotómunkáit tudom megmutatni. Íme néhány általam magasan jegyzett fotója...
 

Gábor bemutatkozik...

 

 

 


...Minden fiatal ember életében elérkezik a pillanat, amikor különös késztetést érez arra, hogy lenézzen a fa tetejéről és szárnyait kitárva elbotorkáljon a fészek szélére, aztán...ugrás!
Méghozzá fejest a nagybetűs ÉLET-be, ahol egy "teáskanálnyi" Felelősség mellett megtapasztalja a Szabadság igazi fogalmát. Szerencsésebb esetben, valamilyen úton módon - hol egyszerűbben, hol keserédesen - lesz egy saját betonkockád, amivel azt csinálsz amit akarsz. Így történt ez velem is, lett egy! - de ne kérdezd, hogy milyen áron. ;) 
Már évek óta ott laktam és számtalan alkalommal arra eszméltem az éjszaka közepén, hogy mit és hogyan változtatnék meg a lakásban. Sajnálatos módon a matematikából jól ismert tfh-faktort - Tegyük fel, hogy... - a mai napig nem sikerült kizárnom az álmodozásaimból, így az ötleteim csak a fejemben születtek meg újra meg újra.
De, ha addig élek is...

"...A munkám során rengeteg emberrel kerültem kapcsolatba, akikkel hamar sikerült megtalálnom a közös hangot. A kölcsönös bizalom nem csak a munkában, de a hétköznapokban is nagy segítséget jelent. Az elképzeléseim, az álmaim megvalósításában nélkülözhetetlen egy olyan csapatban dolgozni, akikre minden helyzetben lehet számítani.
Hiszem, hogy megfelelõ odaadással az ember képes elérni mindent, amit eltervez és megvalósítani mindazt, amit megálmodott. 
Célom, hogy a jövőben is töretlen elhivatottsággal küzdjek a céljaim eléréséért. Ennek elengedhetetlen feltétele egy olyan környezetben dolgozni, élni, ami kiegyensúlyozott, biztos támaszt nyújt a hétköznapokban.  Egy jó csapat szelleme nagy hatást gyakorol az egyéni teljesítményre, és hiszem, hogy enélkül nincs lehetőség a fejlõdésre és az önmegvalósításra...."
 



Borombovits Ági honlapja
 

Kandó Főiskolai Sport Klub


a honlapom
 


Azon túl, hogy már nyugdíjas napjaimat élem, megmaradt néhány, ill. készült olyan új munkám ami referencia ként megmutatásra érdemes...

Ezek az oldalak HTML-nyelvben íródtak, de némi tapasztalat megszerzése után további érdekességekkel is szinesíthetjük az oldalak tartalmát, de a HTML a lényeg.
Én is ilyen HTML alapú, ill. nyelven fejlesztett honlapok "építésében" vagyok otthon.

HTML (HyperText Markup Language => leíró nyelv) dokumentum valójában egy egyszerű szövegfájl, ami utasításokat, úgynevezett tag-eket tartalmaz. Ilyen fájlok készíthetők egyszerű szövegszerkesztőkkel is (erre a célra alkalmas a Windows jegyzettömbje, nincs szükség Word-re). Persze itt is találhatunk remek HTML-szerkesztőket (AceHTML, CuteHTML, FrontPage, Dreamwiever, stb.), amelyek használatához nem is kell ismernünk a nyelvet (...azért illik!), ám honlapszerkesztők nélkül is lehet nagyszerű weboldalakat készíteni.
A közel 25, eddig elkészültből referenciaként bemutatott két iskolai honlap is HTML alapokra épül, szinesítve némi JavaScript-el. Az új technikákat csak tanulgatom.

Természetesen a ma népszerű és lényegesen korszerűbb technikákkal készült honlapok "többet tudnak".
Ma már a PHP a legelterjedtebb tartalomgenerátor a HTML-oldalakhoz. A PHP-t használó weboldalak száma több millióra tehető. A népszerűség oka abban keresendő, hogy a nyelv kezdetektől fogva a HTML-oldalakba ágyazásra lett tervezve. A fejlesztőkörnyezetek is eleve úgy vannak kialakítva, hogy web-szerverhez kapcsolódnak, és a programot ezen keresztül futtatják. Az eredményt pedig weboldalként jelenítik meg. A rendkívül sokrétű, széleskörű használat következményeként rengeteg kiegészítés készült; űrlap-, táblázat- és adatbázis-kezeléstől, a képkonvertáláson át a grafikus kezelőfelületig rengeteg mindent tudunk készíteni a segítségével.
A nyelvhez leírást és sok fontos kiegészítést találhatunk a http://www.php.net/ weboldalon.
 


Egyéb tevékenységeim mellett - mivel régi nagy szerelem az utazás - az utóbbi időben lehetőségem nyílt több napos utak szervezésére. Ezt úgy kell érteni, hogy az utazási iroda (
Student Lines) által összeállított programhoz szervezek utazó csapatot.
Meg kell mondjam, hogy nem kevés energia a szervezés, de a végeredmény (
"Élménytár") mindenért kárpótol.


2013. június 30.-a utáni időszak a nyugdíjasok békés, semmittevős mindennapjairól szólt. Éreztem, hogy valamit kezdeni kellene magammal, hogy ezt a "gondnélküli" életet nehogy nagyon megszokjam. A különböző munkakereső internetes oldalakat elárasztottam az önéletrajzommal, de amikor odaértek az életkora adathoz, riadtan dobták szemétkosárba a cv-t.
2014 óta foglalkoztam már az oktatásba való visszatéréssel, de mivel a saját autós megoldás nem volt megvalósítható, ki kellett várnom. Mi lenne, ha megpróbálnám újra?
A gondolatot tett követte. Szakoktatói vizsga, interjú, tárgyalás, szerződés kötés a Csigavér Autósiskolával és 2016. február 17-én egy régi új oktató munkába állt.
Szerencsére gyorsan sikerült ráéreznem a hangulatára. Régen is élveztem, szerettem, most sincs másképp.
És van folytatás; "mára" sikerült - 2017. június 6-tól -, saját autóval oktatnom.